A Primus Capital III befektet egy call center cégbe

May 25th, 2011 → 9:04 pm @ admin

A PRIMUS III., a magyar kis- és középvállalkozások befektetője, tőkebefektetést hajtott végre egy call center cégben, és július végéig további két befektetést tervez

2010. június 9. (DW) – A PRIMUS III., a magyar Primus Capital Kockázati Tőkealap-kezelő 6,2 milliárd forintos (21,9 millió euró) alapja, megvalósította első befektetését, és nyilvánosságra hozta terveit további két KKV-s befektetésre, összesen 900 millió forint (3,2 millió euró) nagyságrendben július végéig, közölte az alap vezetője a DealWatch-csal.

„Az első befektetésünk során több lépcsőben 170 millió forint (0,6 millió euró) fejlesztési tőkét nyújtunk a Comforce Kft. call center szolgáltatónak, amellyel 46%-os részesedést szerzünk a vállalatban,” mondta Bruckner Zoltán, befektetési igazgató.

A Primus 26%-os tulajdonrészt szerez a kezdeti, júniusra ütemezett 70 millió forintos tőkebefektetéssel (0,25 millió euró).

“A  következő 100 millió forintos (0,35 millió euró) befektetési fázis egy vagy két lépcsőben valósulhat meg ezév utolsó negyedévében, de inkább már 2011-ben, a piaci környezet függvényében,” tette hozzá.

A Comforce-ot 2008 márciusában alapította Dávid Papp László és Tasnádi Sándor. 2010 áprilisáig 180 millió forint (0,64 millió euró) összebevételt értek el.

A cég telemarketinges, ügyfélszolgálati és egyéb call center szolgáltatásokat nyújt. Az újonnan bevont forrásokat ügyfélkörének bővítésére, technológiai és szervezeti fejlesztésekre és nemzetközi terjeszkedésre fogja fordítani.

A Primus III Alap, amely áprilisban lett bejegyezve, azon nyolc magyar kockázati tőke-kezelő egyike, amely EU-s forrásokat nyert a JEREMIE programból. A program 4,34 milliárd forinttal gyarapította (15,3 millió euró) a Primus III. alapját.

A PRIMUS III. TOVÁBBI VÁRHATÓ BEFEKTETÉSEI

Két másik befektetés tárgyalásai is előrehaladott stádiumban vannak. Ezeket a több mint 900 millió forint (3,2 millió euró) összértékű befektetéseket az elkövetkezendő hetekben fogják nyilvánosságra hozni, közölte Bruckner.

„Az első egy saját technológiát fejlesztő humánbiológiai cég lesz, amelybe 400 millió forintot (1,4 millió euró) fogunk befektetni 45%-os részesedésért cserébe.”

A befektetés 370 millió forint (1,3 millió euró) tőkebefektetést és 30 millió forint (0,1 millió euró) kölcsönt fog jelenteni. A Primus már kötelező érvényű ajánlatot tett, jóváhagyta a befektetést, s már a dokumentációs fázisban tart. A bejelentés június végére várható.

Szintén előrehaladott stádiumban tartanak a tárgyalások egy online tartalom elosztó technológiai cégbe való befektetésről 500 millió forint (1,77 millió euró) értékben. Ez a befektetés várhatóan július végén fog lezárulni.

„Jelentkező cégekből nagyon erős a felhozatal, hisz több mint 20 cég van a látókörünkben, és úgy gondolom, hogy az előbb említetteken kívül még egy vagy két befektetést fogunk megvalósítani idén,“ zárta Bruckner.